Meghatározó részei a kerteknek amelyek nemcsak használati értékkel bírnak, de a kert látványának is fontos részei. Anyaga többféle lehet, ami függ a használat módjától, valamint a kertben betöltött szerepétől.
Választhatunk beton térburkolóköveket, különböző anyagú kis- illetve nagykockakövet, natúr terméskövet, vagy sokfajta faburkolatot.
A térburkoláshoz a terület előkészítése
A talaj kiemelését kb. 20 - 30 cm-el szélesebben végezzük el, mint a burkolandó felület. A kitermelés során ügyelünk a lejtés kialakítására, a csapadékvíz gyorsabb elvezetése érdekében! A terület tükörszintjét a kívánt formára alakítjuk és megfelelő eszközökkel tömörítjük.
Fagyvédő és teherhordó réteg kialakítása
Fagyvédő rétegnek csak humuszmentes, megfelelő szemcseméretű homokoskavics, zúzott kőzet, vagy ezek egyenlő arányú keveréke alkalmas, melyek az időjárással és faggyal szemben ellenállóak. valamint a tömörítés során nem szenvednek szemcseroncsolódást. E fagyálló réteg vastagsága a helyi adottságoktól és a felület terhelésétől függően 10-20 cm-es, és esése megegyezik a felület esésével. Erre kerül a teherhordó réteg, melyet úgy kell tömöríteni, hogy a beágyazó homok ne peregjen a tartórétegekbe és a víz se mossa ki. A finomszintezés +/- 1 cm-es pontossággal kell előállítani, hogy elkerüljük az egyenetlen lefektetést.
Szegélyezés
A szegélyezés biztosítja, hogy a szélső burkolólapok nem lazulnak ki. Ez történhet természetes kövekből, illetve előre gyártott betonelemekből.
Fektetőágyazat elkészítése
A jól tömörített és pontosan elkészített fagyvédő réteg felső síkjára 2/5-ös szemcseméretű zúzalékból, vagy 0/4-es homokos kavicsból ágyazatot hordunk fel lazán, egyenletes (min. 2, max. 5 cm) vastagságban. Durvább szemű zúzalék a bevibrálás során fellépő ellenállása és a fugahomok bemosódása miatt nem alkalmas. Csak mészben szegény (megelőzi a lerakódásokat és kivirágzást), mosott (megelőzi a fagykárt) anyagot használunk! Szintezésénél figyelembe vesszük, hogy vibráláskor a burkolat végleges magassága 0,5-1 cm-rel süllyed. A kész ágyazatra már nem lépünk.
Burkolókövek lerakása
A fektetés során, amennyiben több raklapnyi kővel dolgozunk, a követ a raklapokról keverve rakjuk; ezáltal csökken az elkerülhetetlen szín és felületbeli különbségek hatása. Különösen érvényes ez színátmenetes, és őszilomb színű kövekre. A fektetést a sarokból kiindulva kezdjük, lehetőség szerint a felület legmélyebb pontján. Aknák, vízelvezetők, fal és egyéb csatlakozási pontoknál végzett illesztési munkák során a köveket megfelelő szerszámokkal tudjuk méretre igazítani. A fektetési minta nem csupán tetszés dolga. A járművek által használt burkolatokon a fő haladási irányra átlós vagy merőleges rakási módot válasszunk. Így a kőnek mind a négy oldalán egyenletesen oszlik el a terhelés, felfogja a toló- és csavaró erőket, és az autó kerekei által keltett zaj is csökken. A kövek felső oldalát a beépítmények (csatornafedél, stb.) szintjétől kb. 1,5 cm-rel magasabban kell fektetni, mert a későbbi tömörülési folyamatoknak köszönhetően kb. 0,5-1 cm-rel süllyed.
Fugázás (homoklehúzás)
A fugák kitöltéséhez kötetlen anyagot kell használni. Mészben szegény fugaanyagot (pl. kvarchomokot)használunk, mert ez segít megelőzni a kivirágzást. Bevibrálás előtt a kövekről lesöpörjük a maradék homokot, hogy az a gép talpa alá kerülve ne okozzon felületi sérüléseket, karcolásokat.
Lezárás (bevibrálás)
A lerakott köveket rázólappal (lapvibrátorral) néhányszor keresztben és hosszában is megvibráljuk. A felület elkészültével a terület teljes mértékben terhelhető. A maradék fugaanyag, ill. annak pora kerti slaggal lemosva eltávolítható. Egy-két hónap elteltével újra átsöpörhetjük a területet, hogy a fugák teljesen feltöltődjenek. A fugázást csak száraz felületen végezzük!
Igénybe szeretné venni térburkolói szolgáltatásainkat? Kérjük, vegye fel a kapcsolatot Bodor Zoltán ügyvezetővel a megadott elérhetőségeken.